Na, ez az az étel, ami böjtkor is megállja a helyét. Ráadásul egyszerű és gyors, meg egészséges. A has nem nagyon telik be vele hosszú időre, tehát én férfiember elé maximum edzés előtt merem tenni, aztán miután hazaér, úgyis eszik valami tartalmasabbat, amitől „nyugodtan lehet aludni”.
Hozzávalók:
fél kg friss brokkoli
1-2 gerezd fokhagyma
1 dl tejszín
só, bors
200 g penne
A brokkolit rózsáira szedjük úgy, hogy az egyik fele csak az apró, legfelső rózsákat tartalmazza. Ezeket félretesszük. A többi részét apróra vágjuk, a törzsét is hozzávághatjuk, ha nem fás. Ezt feltesszük főni sós vízben, kb. annyiban, hogy ellepje. Mellédobjuk a gyömbért és a fokhagymát is. Ha kissé megpuhult, összeturmixoljuk jó alaposan, felöntjük a tejszínnel és sózzuk illetve borsozzuk ízlés szerint, majd forralunk rajta egyet.
Az elején félretett apró rózsákat lobogó vízbe dobjuk pár percre (a vízbe egy kevés citromlevet és sót is teszünk). Nem kell szétfőzni, az a lényeg, hogy ropogjon de ne legyen nyers. Ha kész, az öntetbe dobjuk.
A tésztát a brokkoli főzővizében megfőzzük, ezt is annyi ideig, ameddig a csomagoláson fel van tüntetve, semmiképp se legyen teljesen puha. Az öntettel összekeverve kész a főétel. Vagy előétel, vérmérséklet szerint.
Én durumtésztát használok, de persze lehet tojásos is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése