Már nem használok kenyérsütő gépet, egyszerűen a sütőben sütöm a kenyeret. Ha lenne kemencém, persze azt használnám, de itt a város közepén ez kissé távolinak tűnik.

Hozzávalók:
kovász 14 dkg liszt, 3 dl langyos víz, 15 g élesztő felhasználásával készül, amit kb. egy órán át kelesztünk. Amikor szép buborékos, hozzáteszünk 40 dkg lisztet, 3-4 evőkanál kukoricadarát, 1 púpos kávéskanál sót és annyi vizet, amennyiből könnyű tésztát tudunk gyúrni. Ezt most nem sikerült lemérnem, mert egy nagy ibrikből öntöttem hozzá. De talán nem is annyira fontos, mert ez sok tényező együttes hatásától függ. Ha sikerült összeállítani és jól kidagasztani, akkor letakarva a duplájára kelesztjük. Ha ezzel megvagyunk, olajjal vékonyan kikent formába tesszük (lehet akár jénai is), és újra kelni hagyjuk. Sütés előtt megkenjük a tetejét víz és néhány csepp olaj keverékével, majd lefedve 200 fokon elkezdjük sütni úgy, hogy a fedőt is bespricceljük vízzel. Nagyjából 15 perc után a fedőt le is lehet venni, és továbbsütni amíg szép piros lesz. Ha kész, kivesszük a sütőből és konyharuhával letakarjuk egy kis időre. Ez lesz belőle! Sűrű az állaga, össze nem nyomható, tehát nem az a bolti, felfújt vacak. Ebből nálunk azonnal elfogy fejenként egy-két szelet..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése