Keresés ebben a blogban

2010. december 29., szerda

Báránycomb rozmaringgal fűszerezve

Most jutott eszembe, a polenta kapcsán említettem a főételt, ami mellé került, és ez nem más mint a báránycomb. Ez volt a karácsonyi menüsor fő attrakciója. Egyébként ez is kuriózum, bárányt húsvétkor és maximum karácsonykor sütök. Úgy indult, hogy kaptunk ajándékba egy egész combot. A kerti sütési szezonba belefért volna, hogy elkészítsük, de két embernek sok, tizenkettőnek meg kevés... vártam a megfelelő mennyiségű vendégre, és persze a férjemre, hogy ő se maradjon ki belőle. Neki pedig nem minden hétvégéje szabad. Végül elérkezett a december, tehát akkor már nyilvánvaló volt: szenteste fog az asztalra kerülni. Sajnos pár hónapos mélyhűtés után. Szerencsére még nem volt túl késő, nem tettek kárt benne a mínuszok.
Másfél napig pácoltam, mielőtt megsütöttem volna.

Kellékek a pácléhez:
5 gerezd fokhagyma
2 dl olívaolaj
2 evőkanál fehérborecet
2 evőkanál só
fél dl víz
3 ág rozmaring apróra vágva

A húst bevagdaljuk, jól zárható zacskóba tesszük a páclével együtt, majd legalább egy éjszakán át hűtőszekrényben pácoljuk.

A sütéshez a páclét a hús alá öntjük (nem baj ha sok), sütőzacskóba tesszük és 130-140 fokos sütőben kb. 2,5-3 órán át sütjük mérettől függően. Amikor már majdnem kész, kivágjuk a zacskót, és megpirosítjuk kissé a húst. Ekkor melléteszünk még egy kis rozmaringot, és meglocsoljuk a tetejét többször. Kiveszünk néhány merőkanálnyit a léből, 2 kávéskanál burgonyakeményítőt hideg vízzel elkeverünk, és ezt a pecsenyeléhez adva besűrítjük. Tálalás előtt pihentetjük a húst, úgy 10 percig. A sűrű szaftot a felszeletelt húsra öntve tálaljuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése