Keresés ebben a blogban

2011. január 17., hétfő

Torkos csütörtök (2011. március 10.)


A böjt előtti utolsó nagy zabálás – a hagyomány szerint. Mert bár szerdától már nagyböjt van, csütörtökön még a farsangi maradékokat meg lehet (kell) enni.
Amikor a Magyar Turizmus Zrt. első ízben szervezte meg az országos eseményt, még nem volt ennyi résztvevő. Úgy értem, se étterem, se látogató. Az asztalfoglalást ugyan már akkor is ajánlatosnak tartották, én pedig amúgy is szeretek inkább foglalni mint pofára esni, így felhívtam egy éttermet. Nagyjából tíz másodperc alatt elintéződött a 12 fős bejelentkezés, nem volt gond se a mennyiséggel, se az időponttal. Mindezt egy héttel előtte. Szuper jó este volt, bőséges és finom ételekkel.
A következő évben egy héttel korábban négy főre már csak egy III. kategóriás étteremben volt hely. Mivel régen ettem ott, és akkor házias jellegű volt, jól főztek, gondoltam nem nyúlhatok mellé. Tévedtem. Úgy nézett ki a hely, mint egy lakodalom, ahová több vendég jött el, mint ahányat meghívtak. Nagy zsivaj, pincérek kifulladva rohangálnak, az asztalok összetolva 10-15 fősre. Kénytelen kelletlen egy asztalhoz két másik idegen családdal együtt leültünk. Mindenre várni kellett, az étlapra (amin csak párféle étek közül lehetett választani, ebből is már volt olyan, ami elfogyott), a vízre, darabonként vagy húsz percet. Az étel még további fél óra után került elő, a pincért se láttuk többet. Azt már nem tudtuk kivárni, hogy fizessünk: egyszerűen a kasszához mentünk és távoztunk. A kaja is feledhető volt. El is ment a kedvem az egésztől. De a sors úgy hozta, hogy a férjem - sajnos nélkülem - eljutott egy jó helyre. A teljes étlapból választottak, nagyon kedves kiszolgálásban volt részük, úgy főznek, hogy érdemes visszamenni. És egész este ott voltak!

Tavaly egész évben időhiányában egyetlen alkalmat kivéve nem tudtunk eljutni étterembe (csak a Mc-be), ezért az idén jó lenne találni valami megfelelő helyet. Szigorúan ajánlás alapján.
A lista a http://menjunkenni.hu/ oldalon megtalálható. 2 fős bejelentkezés, nem volt gond se a mennyiséggel, se az időponttal. Mindezt egy héttel előtte.  pedig amúgy is szeretek i

1 megjegyzés:

  1. Ami eddig jó választás volt: Aréna Grill Bp. IX. kerület, illetve Szeged Dóm Étterem.
    Még véletlenül sem ajánlom (legalábbis ilyenkor biztosan nem): Potyka Szeged.

    VálaszTörlés